Gyerekként majdnem minden nap. A második után már reflexxé vált a befeszítés. Utána maximum eljátszottam a hülyét, hogy ne kelljen bunyózni. Aztán amikor rájöttek, hogy csak színház van, akkor máshol próbálkoztak. Megvolt a teljes repertoár.
Részemről a feszítő, fojtó fogásokat részesítem előnyben a közelharcnál. A csépelősdi nem az én játákom. Széttört könyökizülettel, törött ujjakkal, és csuklóval nehéz kűzdeni, ahogy eltört nyakkal is... Minden izületnek megvan a szétszerelő mozdulata. Azzal lehet hatástalanítani a delikvenst. Szélsőséges esetben a földön fekve fog tudni csak harapdálni, más lehetősége nem marad. Az ütőtávom miatt meg neház közel jönni hozzám. Erre megtanított az utca 8-16 éves korom közt.