OFF topik
Moderátorok: Chuck Norris, Judge Dredd, Harry Callahan
Danuvia
Mi lett a Danuvia sorsa? Meglepő, milyen kevés információt, milyen hézagosan találtam a Danuviáról.
"Danuvia Szerszámgépgyár (Bp., XIV.): elődvállalata Bel- és Külkereskedelmi Rt. néven 1920-ban alakult. 1923-tól Danuvia Ipari és Kereskedelmi Rt., 1939-től Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt. A II. világháború után ébresztőórák, majd motorkerékpárok gyártására tért át. 1948-ban államosították. Az 50-es években szerszámgépgyárként működött, majd 1954-ben a 125 cm3-es Csepel motorkerékpárok gyártása is átkerült a zuglói üzembe, hogy a Csepeli Motorkerékpárgyár ki tudja szolgálni a növekvő Pannónia TL gyártási igényeit. Az első Danuvia 125 széria 1955-ben készült el, 1957-ben pedig megjelent a továbbfejlesztett, saját konstrukciójú változat. 1966-ig kb. 160 ezer Danuviát gyártottak. 2008-ban létrejött a Danuvia Motor Crafts Kft., hogy felélessze a Danuvia márkát." - MTVA Archívum
Ami könnyen fellelhető, az az, hogy 1966-ban befejezték a magyar motorkerékpár-gyártást: mivel foglalkozott ezután a Danuvia?
Germuska Pál könyvét átfutottam (Ctrl+F: "Danuvia"): 1975-től a PKMSz géppuskát gyártotta a Danuvia.
Kicsit nehezebben fellelhető, hogy 1994-ben gyártották a Danuvia VD-01 öntöltő pisztolyt.
Ezután csend: nem találok adatot, mikor számolták fel.
Sőt, a címét is csak közvetve találtam meg: Bp. 14. ker. Angol utca 34. (mai házszám; régebben Angol utca 10-20.).
A következő hír: a Danuvia Motor Craft Kft. nyolc év tervezőmunka után újraindította a motorkerékpárgyártást. (Ebből ugyanúgy nem lett semmi, ahogy a feltámasztott Pannóniából sem.) Elképzelésem sincs, milyen kapcsolatban állhatnak az eredeti Danuvia Szerszámgépgyárral.
Mi lett a Danuvia sorsa?

-
- Veterán
- Hozzászólások: 466
- Csatlakozott: 2018.06.05. 18:40
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 16097
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: OFF topik
Orvvadász duplán szívta meg, az erőslégpuska miatt még jobban. muahahahaha
http://www.police.hu/hu/hirek-es-inform ... a-facant-a
"Az igazságügyi fegyverszakértő véleménye szerint a légpuska csőtorkolati energiája nagyobb a megengedett értéknél, így az lőfegyvernek minősül, ezért a férfit a nyomozók lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is kihallgatták."

Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Én vagyok a legnagyobb SEGGFEJ ezen a fórumon!

- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
Az orvadászatot nem minősítem, a szakmai résszel kapcsolatban: nem értem, hogy a rabsicok zöme miért illegális
fegyvert használ. Illegál puska, kispuska, tuningolt légpuska. Így az orvadászat mellé behúzzák maguknak a 2-8 évet.
Miért nem használnak számszeríjat?
Az csendesebb, nem bcs. a tartása, és legalább ugyanannyira hatékony (sőt...), mint egy megberhelt légpuska.
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: OFF topik
A számszeríj ugyan szabadon tartható de tiltott vadászati eszköz. Pár napja volt is hír hogy dám bikát lőttek meg vele de elment a vesszővel.
Re: OFF topik
Simán állatkínzás. Halmazati bünti jó eséllyel letöltendő lesz.WildBear23 írta: ↑2021.03.29. 10:29 Az orvadászatot nem minősítem, a szakmai résszel kapcsolatban: nem értem, hogy a rabsicok zöme miért illegális
fegyvert használ. Illegál puska, kispuska, tuningolt légpuska. Így az orvadászat mellé behúzzák maguknak a 2-8 évet.
Miért nem használnak számszeríjat?
Az csendesebb, nem bcs. a tartása, és legalább ugyanannyira hatékony (sőt...), mint egy megberhelt légpuska.
Rejtve hordani sem egyszerű.
"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
Kíváncsi lennék hogy zajlik egy ilyen energia mérés?gvass1 írta: ↑2021.03.29. 06:42 Orvvadász duplán szívta meg, az erőslégpuska miatt még jobban. muahahahaha
http://www.police.hu/hu/hirek-es-inform ... a-facant-a
"Az igazságügyi fegyverszakértő véleménye szerint a légpuska csőtorkolati energiája nagyobb a megengedett értéknél, így az lőfegyvernek minősül, ezért a férfit a nyomozók lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is kihallgatták."
Itt banánisztánban
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
Persze, vadáaszta tiltott, de mégsem bcs. mint a 7.5J feletti puska, vagy svarcos kispuska.
Az ölőhatása meg szvsz jobb, mint a felberhelt légpuskának.
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
- swordmanus
- Veterán
- Hozzászólások: 2044
- Csatlakozott: 2018.06.01. 20:30
- Tartózkodási hely: Lajosmizse
- Kapcsolat:
Re: OFF topik
De a stophatása kisebb, és az elvitt nyílvessző elég látványos és egyértelmű.WildBear23 írta: ↑2021.03.29. 13:32 Persze, vadáaszta tiltott, de mégsem bcs. mint a 7.5J feletti puska, vagy svarcos kispuska.
Az ölőhatása meg szvsz jobb, mint a felberhelt légpuskának.
Re: OFF topik
Meg kellene kérdezni - névtelenül - pár igazi orvvadászt.WildBear23 írta: ↑2021.03.29. 13:32 Persze, vadáaszta tiltott, de mégsem bcs. mint a 7.5J feletti puska, vagy svarcos kispuska.
Az ölőhatása meg szvsz jobb, mint a felberhelt légpuskának.

Részemről inkább az a meglepő, hogy ha már a vadorzanak, akkor csapdák használata miért nem annyira elterjedt. Vagy ugyanúgy tolják, sőt, csak nem lesz belőle újság hír?
Si vis pacem - CCCLVII magnum… 不战而胜 … μολὼν λαβέ
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1215
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: OFF topik
Van az is, csak kevésbé reklámozzák. Pár éve találtak egy botlódrótos-billenőkaros "elsütő szerkezetet", benne őzsörétes lőszerrel. A hivatásos vadászok hatástalanították, beleraktak egy ellőtt hüvelyt és megfigyelték-megvárták a delikvenset, ki megy visszaélesíteni.
A hurkozás, agancstörő drótozás mindennapos.
Re: OFF topik
De az állatkínzás igen.
"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
aztaqrva!Tiszta VietnámBlekk Rájgó írta: ↑2021.03.29. 17:03 Van az is, csak kevésbé reklámozzák. Pár éve találtak egy botlódrótos-billenőkaros "elsütő szerkezetet", benne őzsörétes lőszerrel. A hivatásos vadászok hatástalanították, beleraktak egy ellőtt hüvelyt és megfigyelték-megvárták a delikvenset, ki megy visszaélesíteni.
A hurkozás, agancstörő drótozás mindennapos.

Si vis pacem - CCCLVII magnum… 不战而胜 … μολὼν λαβέ
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
- TotoHU
- Veterán
- Hozzászólások: 6229
- Csatlakozott: 2018.06.01. 17:37
- Tartózkodási hely: Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: OFF topik
Elterjedt az, hidd el! Rövidke vadász pályafutásom alatt nem ritkán találtam a Balaton-felvidéki vadászterületen ahova jártam, hurkokat. Ezzel nem lehet kezdeni semmit, tönkreteszed,amivel nyertél egy-két napot azon a konkrét helyen, mert aztán a rabsic kimegy és kitesz másikat.
A drót birtoklása nem bcs és nem is szabs, ha megfogják vele hát ment szerelni éppen valahová.
Re: OFF topik
Ezeket megvárni lehetne, amikor begyűjtik a zsákmányt.TotoHU írta: ↑2021.03.30. 09:56 Elterjedt az, hidd el! Rövidke vadász pályafutásom alatt nem ritkán találtam a Balaton-felvidéki vadászterületen ahova jártam, hurkokat. Ezzel nem lehet kezdeni semmit, tönkreteszed,amivel nyertél egy-két napot azon a konkrét helyen, mert aztán a rabsic kimegy és kitesz másikat.
A drót birtoklása nem bcs és nem is szabs, ha megfogják vele hát ment szerelni éppen valahová.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: OFF topik
En kutyas orvvadszba botlottam egyszer de csak akkor esett le,hogy mi volt a zsakjaban amikor egy roka kullogott utanuk lemaradva.Nyuszira vadaszott a kutyaval!Azota figyelem a kutyasokat is 
Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

- swordmanus
- Veterán
- Hozzászólások: 2044
- Csatlakozott: 2018.06.01. 20:30
- Tartózkodási hely: Lajosmizse
- Kapcsolat:
Re: OFF topik
A vadász két nagyon hasznosat tud tenni: fotózni a telefonjával, és telefonálni a vadőrnek, akit jó eséllyel ismer. Ez még talán annál is fontosabb, mint ott tartani az elkövetőt. Meg diskurálni a rendőrrel, aki épp esetleg egy balesetnél biztosítja a helyszínt. Fatolvajos tapasztalat...
Re: OFF topik
Azt fogja mondani, nem ő tette ki. Csak ki akarta szabadítani (ha még él szerencsétlen), így találta, stb. Ha kiszedi és viszi, az sima lopás. Ha újra élesíti, na az már orvvadászat szabs., meg ha van rá szándék, hogy ráverjék, akkor a megfogott vadra nézve állatkínzás bcs.
"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
Vadkamera? Csak el ne lopják azt is..jó ha van írta: ↑2021.03.30. 13:47 Azt fogja mondani, nem ő tette ki. Csak ki akarta szabadítani (ha még él szerencsétlen), így találta, stb. Ha kiszedi és viszi, az sima lopás. Ha újra élesíti, na az már orvvadászat szabs., meg ha van rá szándék, hogy ráverjék, akkor a megfogott vadra nézve állatkínzás bcs.

Si vis pacem - CCCLVII magnum… 不战而胜 … μολὼν λαβέ
Re: OFF topik
Kell egy kamera ami figyeli a kamerát!
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
Kell egy Kamerád, aki figyeli a kamerát!

*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: OFF topik
Figyelmeztetés!
Ha belebotlasz ebbe a szarházi oldalba akik Merrell webshop-nak https://www.glovewebshop.com/ hirdetik magukat,akkor kerüld el jó messzire mert kamu oldal ahol le akarnak húzni!Több sebből vérzik a honlapjuk és a saját felületükön van a "csak" kártyás fizetési lehetőség!
Ha belebotlasz ebbe a szarházi oldalba akik Merrell webshop-nak https://www.glovewebshop.com/ hirdetik magukat,akkor kerüld el jó messzire mert kamu oldal ahol le akarnak húzni!Több sebből vérzik a honlapjuk és a saját felületükön van a "csak" kártyás fizetési lehetőség!

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1215
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: OFF topik
A honlapjukon nincs impresszum, kapcsolat, "about is", eleve gyanús. Köszi a figyelmeztetést.chucky írta: ↑2021.04.01. 14:15 Figyelmeztetés!
Ha belebotlasz ebbe a szarházi oldalba akik Merrell webshop-nak https://www.glovewebshop.com/ hirdetik magukat,akkor kerüld el jó messzire mert kamu oldal ahol le akarnak húzni!Több sebből vérzik a honlapjuk és a saját felületükön van a "csak" kártyás fizetési lehetőség!![]()
Re: OFF topik
A Merrell sajnos amúgy is már csak halovány árnyéka önmagának, legalábbis az általam utoljára megvásárolt két pár lábbelijük (egy pár cipő, egy pár bakancs) kurva nagy csalódás volt a tartósságot illetően

"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: OFF topik
Lejelentettem pár helyen az oldaltBlekk Rájgó írta: ↑2021.04.01. 14:20 A honlapjukon nincs impresszum, kapcsolat, "about is", eleve gyanús. Köszi a figyelmeztetést.

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
A Merrell-ből is van jobb meg vacak modell is.Én évek óta ilyenekben melózok és a napi 15-18km-es sétát eddig az ő cipőik bírták a legtovább pedig kipróbáltam már pár gyártmányt.A használt cipős polcomon 16 pár cipő van ami szinte mind Merrell és alig van szakadás rajtuk.Szét van taposva a gyaloglástól.A MOAB GTX-ből 3 párat vettem mert eszméletlen kényelmes gyalogolni benne

Mióta kiléptek az angolok az EU-ból azóta itthon vadászom a cipőiket de jóval drágábbak

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Fizetett bér-Troll.
Beépített falazóelem, a legtitkosabb titkosügynök.

Nálam pont a talpuk kopott el kevesebb mint egy év alatt, pedig én a 18 km-t kb. egy hét alatt gyaloglom le (és nem is állandóan ugyanazt a cipőt/bakancsot használom).
Ráadásul a bakancsnak már újonnan is úgy csúszott nedves kövön a talpa, hogy többször csak a vakszerencse mentett meg a pofára/hanyatteséstől.
Chameleon 7 Mid WP a bakancs és Crosslander a cipő.
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: OFF topik
A bakancs pedig elég strapás fajtának tűnikG.D írta: ↑2021.04.01. 17:52 Nálam pont a talpuk kopott el kevesebb mint egy év alatt, pedig én a 18 km-t kb. egy hét alatt gyaloglom le (és nem is állandóan ugyanazt a cipőt/bakancsot használom).
Ráadásul a bakancsnak már újonnan is úgy csúszott nedves kövön a talpa, hogy többször csak a vakszerencse mentett meg a pofára/hanyatteséstől.
Chameleon 7 Mid WP a bakancs és Crosslander a cipő.

Viszont a cipőim talpai kopottak de nem vészesek.Ha nem roskadt volna össze a merevítés meg a felsőrész,akkor szerintem 2 évet is kibírt volna.
Na ja.Az összes cipőmnek csúszik a talpa

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Itt OFF, de hasonlóan gyanús a kertibutor.eu oldal is, még jó, hogy résen voltam..Blekk Rájgó írta: ↑2021.04.01. 14:20 A honlapjukon nincs impresszum, kapcsolat, "about is", eleve gyanús. Köszi a figyelmeztetést.

Semmi kontakt, se telefonszám, se impresszum.
Az árak miatt akadtam rájuk....
On
Fizetett bér-Troll.
Beépített falazóelem, a legtitkosabb titkosügynök.
Beépített falazóelem, a legtitkosabb titkosügynök.
Re: OFF topik
Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Érdekesség:
2023 tól nem kell magunknál hordani a forgalmit és a jogsit.
https://totalcar.hu/magazin/kozelet/202 ... hagyhatod/

Ha nincs ló a szamár is jó!
Re: OFF topik
Ideje megérkezni a 21. századba. Remélhetőleg a lakcímkártya és a TAJ-kártya is erre a sorsra jut.FC1 írta: ↑2021.04.12. 21:18 Érdekesség:
2023 tól nem kell magunknál hordani a forgalmit és a jogsit.
https://totalcar.hu/magazin/kozelet/202 ... hagyhatod/
Re: OFF topik
Akkor minden kis koccanásnál rendőrt kell majd hívni?Honnan tudom majd,hogy a másik sofőrnek van-e egyáltalán jogsija és nem lopott kocsival jött belém?Azt hazudik amit akar...........
A kárbejelentő okmányon nem kell adatokat megadni a forgalmiból vagy jogsi száma? "sosem töltöttem még ki"

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Rendszám alapján minden kideríthető, plusz személyi. Én is utálom a sok kártyát hurcolászni amúgy, fizetni is amikor lehet a telómmal fizetek (NFC).chucky írta: ↑2021.04.14. 16:05 Akkor minden kis koccanásnál rendőrt kell majd hívni?Honnan tudom majd,hogy a másik sofőrnek van-e egyáltalán jogsija és nem lopott kocsival jött belém?Azt hazudik amit akar...........
A kárbejelentő okmányon nem kell adatokat megadni a forgalmiból vagy jogsi száma? "sosem töltöttem még ki"![]()
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
Éjszaka, a nyóckerben, az életedért.

*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
Meg egy cigi, ami buszjegyre kell!

A témára visszatérve: örülnék én is, ha egyszerűsödne az élet.
Már az is nagyon jó, hogy a boltok 99%-ában elfogadják a bankkártyát.
A tököm tele volt azzal, hogy 1. mindig visszakapok egy csomó aprót, 2. ugatnak, hogy miért nincs kisebb címlet.
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: OFF topik
Ott az utca sarkon hogy ellenőrzöm le a rendszámát?Ezt csak egy járőr tudja megtenni a fedélzeti kisokosából.
Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Ha rendőrt hívsz a balesethez, akkor ez meg is történik, amúgy meg beírod a bejelentőre, aztán utánanéz majd a biztosító aminek utána kell. Meg a személyin ott van ami kell, vagy mi kellene még? Szerintem édesmindegy, hogy ott derül ki, hogy bevonták a jogsiját, vagy majd az ügymenet alatt. A rendszám, személyi alapján elvileg beazonosítható, hogy ki és mivel okozta a balesetet.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: OFF topik
Feltéve, hogy nem a 8., átiratást nagy ívben leszaró tulaj hajtotta a verdát.Fortitu írta: ↑2021.04.14. 18:33 Ha rendőrt hívsz a balesethez, akkor ez meg is történik, amúgy meg beírod a bejelentőre, aztán utánanéz majd a biztosító aminek utána kell. Meg a személyin ott van ami kell, vagy mi kellene még? Szerintem édesmindegy, hogy ott derül ki, hogy bevonták a jogsiját, vagy majd az ügymenet alatt. A rendszám, személyi alapján elvileg beazonosítható, hogy ki és mivel okozta a balesetet.
"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
Személyiből ő miért nem beazonosítható? Meg aztán a mostani rendszerben is ugyanúgy szívás ha kifogsz egy ilyen puporkát.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: OFF topik
Mindig érdemes rendőrt hívni.
Ha ott előtte elismeri a felelősségét, akkor utána már hiába variál.
Jártam már úgy, hogy adatcsere, betétlap stb. Aztán utána pár órára felhívott, hogy mégsem úgy érzi, hogy ez kizárólag az ő hibája lett volna.
(Beletolatott az álló autómba..)
Szerencsére volt kamera és kiadták a felvételt.

- nemtokregelni
- Veterán
- Hozzászólások: 1475
- Csatlakozott: 2018.06.10. 14:56
Re: OFF topik
Nem mindig. Ugyanis a rendőr az okozót meg fogja büntetni, akkor is, ha az hívta ki és hétvégén vagy éjszaka nem is lesz boldog az egy nyomorult helyszínelő, akinek ezért fel kell kelnie (mert közl jőr úgysincs), főleg akkor, ha két olyan fél képtelen megegyezni, akikkel és a kocsijukkal alapvetően minden rendben van.tvsmaci írta: ↑2021.04.15. 12:06 Mindig érdemes rendőrt hívni.
Ha ott előtte elismeri a felelősségét, akkor utána már hiába variál.
Jártam már úgy, hogy adatcsere, betétlap stb. Aztán utána pár órára felhívott, hogy mégsem úgy érzi, hogy ez kizárólag az ő hibája lett volna.
(Beletolatott az álló autómba..)
Szerencsére volt kamera és kiadták a felvételt.
Sapienti sat.
Re: OFF topik
Mert lehet, hogy elmegy onnan és otthagyja a 100.000 Ft-ot sem érő szarját, ha nagyon gáz a szitu (pl. 3.-szor érik jogsi nélkül, műszaki nélküli autó vezetésen). A bírság ugyan leülhető, napi 5.000, de nem biztos, hogy a meglevő felfüggesztettje mellé az még kell neki. Itt Somogyban, főleg a D-i végeken, ez bizony nem légből kapott eset...
Bár neked a károd akkor sem fog megtérülni, ha tudják, ki volt pocok...
"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
Értem, de nem értem mit változtat ezen ha van vagy nincs nála lakcímkártya meg jogsi. Ugye innen indultunk eredetileg.jó ha van írta: ↑2021.04.15. 14:50 Mert lehet, hogy elmegy onnan és otthagyja a 100.000 Ft-ot sem érő szarját, ha nagyon gáz a szitu (pl. 3.-szor érik jogsi nélkül, műszaki nélküli autó vezetésen). A bírság ugyan leülhető, napi 5.000, de nem biztos, hogy a meglevő felfüggesztettje mellé az még kell neki. Itt Somogyban, főleg a D-i végeken, ez bizony nem légből kapott eset...
Bár neked a károd akkor sem fog megtérülni, ha tudják, ki volt pocok...
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: OFF topik
Ki emléxik már minden apróságra? Hogy honnan indultunk, meg ilyenek? Nem a kályhától?

"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
Ifjúkorom kedvenc filmje volt, egy rövid videó a felkészülésről
https://www.youtube.com/watch?v=YMPn5hj3NIU

Az a legszomorúbb, ha a Tiszavirágnak rossz napja van.
Nagyon sajnálatos, ha a tehetségtelenség szorgalommal párosul.
Nagyon sajnálatos, ha a tehetségtelenség szorgalommal párosul.
Re: OFF topik
Jé, nem is tűnt föl akkor, hogy a T1000-res balkezes.ZOLKET írta: ↑2021.04.16. 14:14 Ifjúkorom kedvenc filmje volt, egy rövid videó a felkészülésről
https://www.youtube.com/watch?v=YMPn5hj3NIU
kiképzés.png

Re: OFF topik
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: OFF topik
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: OFF topik
https://telex.hu/belfold/2021/04/20/gaz ... si-parancs
"A gázpisztoly véletlen elsütése miatt nem indult eljárás a férfi ellen, mivel azt engedéllyel tartotta, és senki sem sérült meg."

Szerencsétlen balfasz.Kojak írta: ↑2021.04.20. 15:21 https://telex.hu/belfold/2021/04/20/gaz ... si-parancs
"A gázpisztoly véletlen elsütése miatt nem indult eljárás a férfi ellen, mivel azt engedéllyel tartotta, és senki sem sérült meg."
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 16097
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: OFF topik
Ebből jó eséllyel egy karakter nem igaz.Kojak írta: ↑2021.04.20. 15:21 https://telex.hu/belfold/2021/04/20/gaz ... si-parancs
"A gázpisztoly véletlen elsütése miatt nem indult eljárás a férfi ellen, mivel azt engedéllyel tartotta, és senki sem sérült meg."
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Én vagyok a legnagyobb SEGGFEJ ezen a fórumon!
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Én vagyok a legnagyobb SEGGFEJ ezen a fórumon!
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 16097
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: OFF topik
Höhöhőő.
Nálunk csak az lenne kérdés, hogy a nő végrehajtandót vagy felfüggesztettet kapna.
https://telex.hu/kulfold/2021/04/22/aus ... ok-auto-no
Nálunk csak az lenne kérdés, hogy a nő végrehajtandót vagy felfüggesztettet kapna.
https://telex.hu/kulfold/2021/04/22/aus ... ok-auto-no
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Én vagyok a legnagyobb SEGGFEJ ezen a fórumon!
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Én vagyok a legnagyobb SEGGFEJ ezen a fórumon!
Re: OFF topik
https://www.youtube.com/watch?v=0ydC-KBTSTY
ez is csak itt nem is tudták elvinni
ez is csak itt nem is tudták elvinni
gvass1 írta: ↑2021.04.23. 09:42 Höhöhőő.
Nálunk csak az lenne kérdés, hogy a nő végrehajtandót vagy felfüggesztettet kapna.
https://telex.hu/kulfold/2021/04/22/aus ... ok-auto-no
Az a legszomorúbb, ha a Tiszavirágnak rossz napja van.
Nagyon sajnálatos, ha a tehetségtelenség szorgalommal párosul.
Nagyon sajnálatos, ha a tehetségtelenség szorgalommal párosul.
Re: OFF topik
http://www.police.hu/hu/hirek-es-inform ... lni-a-xxii
..."Egy férfi eddig még ismeretlen körülmények között... fejjel előre bele esett egy útmenti gödörbe"... ..."Percekkel később egy fiatal férfi sétált arra"...
Ti észrevettétek a két mondat között az ellentmondást? Ha tudták hogy percekkel később és nem egy órával, akkor tudniuk kell hogy mikor, milyen körülmények között esett bele, valószínűleg felvette azt is a kamera, (feltételezem hogy már nem volt szomjas)...
Egyébként mindenki tudja hogy egy mobiltelefonnak a helyzetét méterre pontosan be tudják mérni, miért nem néznek annak utána, minek mutogatnak egy olyan förmedvény felvételt amin azt nem lehet megállapítani, hogy Arnold Schwarzenegger vagy Kudlik Júlia látható?
Ha pedig a kamera a hatóságok fenntartásában van, miért nem vették észre a balesetet. Én is szoktam aluljáróban saját hányadékukban fetrengő büdös csövesek mellett elgyalogolni és baromira nem áll szándékomban minden reggel kitapintani a pulzusukat, hogy élnek-e még. Érthető okokból. Tudom nem ugyan az kettő de akkor is.
Ha ilyet látok, https://www.youtube.com/watch?v=-jQnoRp6XDwakkor is nekem kell hívnom a hatóságot mert ez segítségynyújtás elmulasztása?

Tudni, hogy mit durrogtattak a minigunból?
Gyanús nagyon, hogy csak pukkant a fegyver és nem lőtt.
Re: OFF topik
Látszik is a videón,hogy csak "vaktőtény"

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Élelmiszeripari fertőtlenítő
Gyömbérsörfőzéshez és másféle szeszkotyvasztáshoz kapcsolódóan ismét kis közösségünk természettudományosabban képezettebb tagjainak segítségét kérem.
"Legtöbben elsőre talán a CHEMIPRO OXI névre hallgató, nátrium-perkabonát hatóanyaggal ellátott szerhez nyúlnak. Elég jó mosószer, 4 g/liter víz higítási arányban kitűnően segít megszabadulni a legdurvább lerakódástól is. Vízben gyorsan bomlik aktív oxigént felszabadítva, így igen erős tisztító hatással bír, ami száradás után a legintenzívebb. Jó ideig használtam kizárólag csak ezt a készítményt fertőtlenítési célzattal jó eredménnyel (szerencsésen), de be kellett látnom, hogy néhány palackmosás nem sikerült a legjobban, amikor palackbontás után a sörgejzír (Birra Fontana!) a plafonig csapott.
Házi körülmények között a legtöbben talán a Star San névre keresztelt mosószeres fertőtlenítőszert használjuk. A készítmény igazából egy anionos felületaktív anyag ami olyan anyagokból épül fel amit az emberek többsége amúgy is fogyaszt különböző formákban, például:
1) Foszforsav – amivel gyakran találkozhatunk népszerű szénsavas üdítőkben is
2) DDBSA (azaz dodecil-benzolszulfonsav) aminek pl. a savas változata a fogkrémekben felelős a habzásért
3) Propilén glikol – ezt pedig előszeretettel használják az élelmiszeriparban nedvességnövelőként és lágyítóként
Mondjuk ez annyira nem lényeges, az viszont igen, hogy a készítményünk savtartalma önmagában nem lenne elegendő, hogy a termék ennyire jól működjön a sörfőző berkekben. A savas és anionos kombináció és arány az ami kifejti azt az áldásos hatást ami kíméletlenül elbánik a nemkívánatos organizmusok széles spektrumával (vadélesztő, baktérium, penészgombák…)
Árban elsőre húzósnak tűnhet, de jó tudni, hogy az oldatunk többször újrahasználható (amíg a pH 3 alatt marad [Már megint a pH-mérés…]), amire ráerősíthetünk, hogyha csapvíz helyett ásványi anyagoktól mentes vizet (desztillált víz ["kapcs. ford.": ioncserél víz nem jó! - Vagy tévedek?) használunk a gyártó által megadott oldat elkészítésekor.
Fél perc kontakt idő után fejti ki hatását (persze ipari előírások végett 1-2 percet adnak meg) és öblíteni sem szükséges. Sőt! 3,5 pH felett fertőtlenítő jellegét elveszíti és kvázi tápanyaggá válik sörélesztőnk számára.
Nagy találmány és használatával igen sokat tehetünk söreink eltarthatóságáért.
Érdemes tehát jó és alapos higiéniai szokásokat kialakítanunk, hogy minimalizáljuk a kiöntésre kerülő főzeteink számát – előbb-utóbb sajnos ilyen is lesz, ezt el kell fogadni." - BrewforFun: GY.I.K – A leggyakoribb visszatérő kérdések [Kiemelések és szögletes zárójelben szereplő megjegyzések tőlem.]
Ez nagyon jól hangzik. - De helytálló?
Utóirat: nemrég hazaértem a Kecske-hegyről, és egy beindult kotyogó fogadott… Az élet apró örömei.

Re: Élelmiszeripari fertőtlenítő
https://youtu.be/8OXCKf-8-xkPoresz írta: ↑2021.04.25. 22:16 Gyömbérsörfőzéshez és másféle szeszkotyvasztáshoz kapcsolódóan ismét kis közösségünk természettudományosabban képezettebb tagjainak segítségét kérem.

Utóirat: nemrég hazaértem a Kecske-hegyről, és egy beindult kotyogó fogadott… Az élet apró örömei.![]()
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: OFF topik
Perkarbonátot lehet tisztán venni, úgy talán olcsóbb. A gombaspórákat nem hiszem, hogy kinyírja, persze idő és koncentráció kérdése.
A DDBSA-nak nincs savas változata (az már maga egy sav), hanem annak a sója van a fogkrémben (DDBSA-Na).
Az a kerdés, hogy a DDBSA+propilénglikol+foszforsav együtt fertőtlenít-e?
Hát a koronavírust biztos nyírja (a lipid köpenyét), de gombákra szerintem kevés.
Forrón inkább.
Persze ki kell próbálni a gyakorlatban.
A DDBSA-nak nincs savas változata (az már maga egy sav), hanem annak a sója van a fogkrémben (DDBSA-Na).
Az a kerdés, hogy a DDBSA+propilénglikol+foszforsav együtt fertőtlenít-e?
Hát a koronavírust biztos nyírja (a lipid köpenyét), de gombákra szerintem kevés.
Forrón inkább.
Persze ki kell próbálni a gyakorlatban.
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: OFF topik
Hát én is jártam már pórul szennyezés miatt. Ami nekem bevállt, hogy a kiürül üveget azonnal felöntöm vízzel, kilögybölöm és úgy teszem el. Palackozás előtt meg minden üveget beteszek a kádba, ellepem vízzel és filléres hyopt öntök rá. Pár óra múlva leengedem, megint ellögybölöm és kész. Igen ez plusz nettó 1 óra munka plusz 60 liter víz, de amikor üvegmosó kefével vegyszereztem régen az rosszabb volt. 2 éve már nincs fertőzésem ezzel a technikával.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 4663
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
tiszta amerika
tiszta amerika, reddotos stukker meg bleklajvmatersz bullshit...
https://www.youtube.com/watch?v=C6ihDlKa6XA&t=130s

ingyom bingyom tálib-e?
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1215
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: OFF topik
Kemény 7000 forint a 100db 12-es lőszer

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Ez valamelyik texasi Aldiban van?

"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: OFF topik
Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Normál sörétet itthon is kapsz 100 Ft körül, szóval ez pont nem olyan hűde olcsó...
/Nyilván a kinti fizetésekhez képest nevetséges ár - de ez meg odaát nagyjából mindenre igaz/
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: OFF topik
És az már 10.000.- a 100db

Értem mire céloztál

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: OFF topik
Ahoj!
Steineréknek mi a nyitvatartása? Lehet ott kártyával fizetni?

Mindenki vár valamit...
Re: OFF topik
+1
és mindenképpen előtte hívd fel, az a tuti

Si vis pacem - CCCLVII magnum… 不战而胜 … μολὼν λαβέ
Re: OFF topik
Már adtam linket, csak neki kell állni

Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
New-GatiWildBear23 írta: ↑2021.05.04. 13:16 Jah, a Blahua Leusia tér (főleg az aluljáró), a Meister utca, New-Gati tér, a Kel-Ety ezek mind sárkányos helyek, ha nem fizetsz a telefonoddal vagy cigivel a buszjegyért, hamar pillangókat érzel a gyomrodban..
"Volt regen egy video ahol a viperas csoka egyet tudott utni es utana legyurtek harman."
Ja, pedig ha egy jó minőségű viperával, begyakoroltan ütsz, akkor az "meg van ütve", nem kérnek még egyet.
Val.szeg ezt a viperás csókát vipera nélkül is leverték volna (ez volt a karmája), max. egy lövészdandár segíthetett volna rajta.
"Raadasul a spray-vel egyszerre tobb tamadoval is lehet "foglalkozni".Kifujas utan senki nem akar lerohanni"
Ja, nálam is ez a doktrína ha megtámadnak: ráfújom a támadóra a flakon spray-t, majd ahogy kifogyott, rögtön kézbekapok egy másik fegyvert.

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)

Ha nem gyakorolsz,akkor hiába vagy felkészült és tök mindegy miket viselsz... 

Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
A New Gatinál soxor akad race egg this no!
"Ha lőni akarsz, akkor lőj! Ne a szádat járasd!" Tuco Benedicto Pacífico Juan María Ramírez
Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
Nem kell tool miss tea fee cal nee. Ilyesmi minden nagyvárosban előfordulhat. Nyilván érhetnek meglepetések még a legjobb környéken us, de Általában világosan, már első ránézésre is látszik, hogy hol kezdődik a nem vénnek való vidék.
Idehaza a kedvenc helyem: a Fiumei úton egyszer dugó volt, gondoltam levágom az utat kis utcákban. A Lujza utca rossz választás volt

Si vis pacem - CCCLVII magnum… 不战而胜 … μολὼν λαβέ
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1215
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: OFF topik
Ha már a támogatásos topikban előjött a téma (beszálltam anno ebbe is), mi lett a sztori folytatása, vége?TotoHU írta: ↑2019.06.02. 16:56 Ha figyelted a Dallas alakulását, kb április végén még valamit méregetett, amikor éppen kedve szottyant rá, akkor bélyegezte Thomaster hisztis dívának.
Most viszont konkrétan egy rakás sz@rkupac volt, és erről videó is készült amit rövidesen fellövünk a youtube-ra, és egy kedves kis levél kíséretében megkapja a linket a gyártó. Ha nem cseréli ki, akkor örökre kint marad egy videó a youtube-on, hogy a Labradar egy rakás fos.
Persze valszeg nem ad bizakodásra okot, hogy a Youtube konkrétan tele van Labradar probléma videókkal, sőt egy 42 ezres megtekintésű "Labradar sucks" nevű videó is kint van.
Úgy tűnik többeknek van vele problémája, ez estetben könnyen lehet hogy ez az eszköz egy kib@szott nagy átverés, csak nem értem hogy engedik forgalmazni valamit ami ilyen nagy számban használhatatlan sz@r??
Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
Érdekes, mennyire másképp látjuk a várost. Évekig laktam a Meisterstraße környékén, és a von Blaha-Platz-ra jártam egyetemre. - Meg onnan át a Frühlingfeldstraße-i campusra, a Schwalbestraße-n át. Most előfordulok a Westbahnhof és az Ostbahnhof környékén. Nem azt mondom, hogy szívem csücske a környék és az ott megfordulók - mindkettőt elég elhanyagoltnak látom -, de különösebb probléma nélkül lehet arra mozogni.WildBear23 írta: ↑2021.05.04. 13:16 Jah, a Blahua Leusia tér (főleg az aluljáró), a Meister utca, New-Gati tér, a Kel-Ety ezek mind sárkányos helyek, ha nem fizetsz a telefonoddal vagy cigivel a buszjegyért, hamar pillangókat érzel a gyomrodban..![]()
Más kérdés, a szülővárosomhoz és környékéhez képest - ahol felnőttem -, Magyarország "99%"-a sokkolóan szegény és lepusztult. (Budaörs nem nyert: nem odavalósi vagyok.)
Re: OFF topik
https://metropol.hu/aktualis/keses-tama ... at-313081/
Tiltsukbe a kééseeket!!44!!4! A jó k * * va annnyát a összes késnek!! Azok tehetnek mindenről!!
Tiltsukbe a kééseeket!!44!!4! A jó k * * va annnyát a összes késnek!! Azok tehetnek mindenről!!
Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
Pedig manapság már sokkal kevésbé gáz a környék, mint mondjuk 15-20 éve.
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 7181
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
Ja hát az tény (én 20 éve laktam ott; amióta elköltöztem, nagyot javult a közbiztonság.. ["post hoc ergo propter hoc" - utána, de NEM miatta.

Bár én még ismertem a New-Gate-I aluljárót az átkosban, az teljesen kulturált volt, aztán kb 25 éve kezdett el lezülleni.
Jó, persze azért egyik sem egy no-go zóna, de mielőtt odamegyek csöre töltök, kibiztosítok, kihúzom az ütőszeget, begyújtom az őrlángot, tárcsázom a 911-et.

*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: Nem-halálos (gázpisztoly, gázspray, folyadéksugár kilövők, traumatikus fegyverek, stb.)
OFFWildBear23 írta: ↑2021.05.05. 10:50 Ja hát az tény (én 20 éve laktam ott; amióta elköltöztem, nagyot javult a közbiztonság.. ["post hoc ergo propter hoc" - utána, de NEM miatta.]
Bár én még ismertem a New-Gate-I aluljárót az átkosban, az teljesen kulturált volt, aztán kb 25 éve kezdett el lezülleni.
Jó, persze azért egyik sem egy no-go zóna, de mielőtt odamegyek csöre töltök, kibiztosítok, kihúzom az ütőszeget, begyújtom az őrlángot, tárcsázom a 911-et.![]()
A helyedben én a biztosító szeget húznám ki.

ON